Közel fél éves gondolkodás után, a szüret előtti utolsó napokban jelent meg az EKAER második komolyabb módosítása. Hogy miért fontos a szüret? Azért, mert kivették a szőlőt a kockázatos termékek közül, amivel nagyon sok pénzt megtakarítottak a szőlőtermesztőknek. Az év elején bevezetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert legutóbb február végén módosították. A változások egy része márciusban, néhány szabály pedig júniusban lépett hatályba.
Először azt hittük, vicc. Aztán kiderült, hogy dehogy, ezzel oldják meg, hogy Kaposvár, Eger és Békéscsaba is kapjon gyorsforgalmi utat, miközben mégse kelljen autópályát építeni. Jön tehát a fapados autópálya, ahol 110-zel lehet majd haladni, míg csak elénk nem kerül egy körforgalom, vagy lámpás kereszteződés. Mert az M-es úton ilyen is lehet majd.
Megjelent annak a miniszteri rendeletnek a módosítása, mely a magyar jogban is megszünteti a tevékenységigazoló lapok kötelező használatát. Az NKH is egyértelműen jelzi: az EU tavasszal hatályba lépett rendeletét tekintik irányadónak. Magyarországon ezzel nagyjából véget ért a tevékenységigazoló lapok használata, bár egyes esetekben önkéntes alapon még lehet töltögetni. A jogszabályok alapján a jelenlegi magyarországi helyzet a következő: o a gépkocsivezetőnek nem kell tevékenységigazoló lapot használnia, minden szükséges információt a korongok kitöltésével (vagy a digitális készülékkel) kell regisztrálnia. o A munkaadónak többé nincs dolga azzal, hogy kitöltögesse az igazolólapokat. A módosított miniszteri rendeletből a tevékenységigazoló lapnak a fogalmát is kitörölték, mostantól tehát a magyar jog egyáltalán nem használja ezt az igazolási formát. A módosítás július 28-ától hatályos. A július 28. előtti napokra még a régi szabályok szerint ki kell tölteni az igazolólapokat, annak bemutatását jogosan kérheti egy közúti ellenőr. A sofőrök legkésőbb 28 nappal később, augusztus 24-én szabadulnak meg végleg ezektől a papíroktól (a 28 napos igazolási kötelezettséggel számolva).
Riasztást küld a HU-GO rendszer, ha érzékeli, hogy nem megfelelően fizette valaki az útdíjat az autóra. A bírságriasztás egy új funkció a HU-GO rendszerben, melynek célja, hogy figyelmeztesse a jóhiszeműen eljáró autósokat, ha egy tévedés miatt nem megfelelő az útdíjfizetésük. A riasztás úgy működik, hogy ha az autót valahol bemérik hibásan fizetett útdíjjal, akkor erről a jármű üzembe tartója is kap egy értesítést e-mailben a fuvarozó által megadott címre. Ebből következik, hogy azt a regisztrált felhasználók tudják igénybe venni. Az OBU-t használók mindenképpen ide tartoznak, a viszonylati jeggyel közlekedők pedig akkor, ha külön regisztrálták magukat a HU-GO rendszerben.